Lakcímbejelentés Románia

   A KFTkreátor.hu vállalja romániai lakcím biztosítását is. Megrendelőink megbízhatják irodánkat rezidencia intézéssel, ami azt jelenti, hogy biztosítunk egy olyan lakcímet ügyfeleinknek, ahova hivatalosan bejelentkezhetnek. Munkatársaink egy-két nap alatt megoldják a lakcímigazolást. Klienseinknek le kell utazniuk Romániába, Nagyváradra, ahol először egy bankszámlát kell nyitniuk valamelyik bankban, s ezen a bankszámlán 500 eurót kell elhelyezniük. A letét elhelyezését követően kikérünk egy bankszámla kivonatot, ami igazolja, hogy az 500 euró el volt helyezve a számlán, és ezt követően ki is veheti az ügyfél a letétbe helyezett összeget. A bankszámlakivonattal elkísérjük ügyfeleinket az idegenrendészeti hivatalhoz, ahol felmutatván az érvényes bérleti szerződést, és a számlakivonatot, beadjuk a kérvényt a lakcímigazolás kibocsátására. A lakcímet kérvényező személyről a helyszínen fényképet készít az idegenrendészet, majd szerencsés esetben délutánra már el is készül a lakcímet igazoló hivatalos okmány. A lakcím kérvényezője 5 évre kapja meg a lakcímigazoló kártyát. Román lakcím bejelentése csak a KFTkreátor-nál!

Szükséges iratok:

1. Személyigazolvány

2. Lakcímkártya

3. Érvényes TB-kártya

A romániai lakcímbejelentés költségei

- Ügyintézés 100 Euró

- Lakcím biztosítása 250 Euró

Lakcím Nagyvárad

.